Szendi Gábor: Hangulatzavar vagy zavarkeltés?

(Hozzászólás Dr. Rihmer Zoltán: A depressziós tünetegyüttes, amiről nem lehet eleget beszélni című írására)
Megjelent: Lélekben Otthon webszájton, 2002 Június 30-án)

A depresszióról tényleg van mit beszélni!

A depresszió, mint üzlet

Van, akinek a betegség üzlet. Nem csak üzlet, de elsősorban üzlet. A depresszió és a pánikbetegség mára a gyógyszergyárak sikertémája lett, milliárdokat söpörnek be az antidepresszánsok forgalmazásából, s kétségtelen, hogy sokat költenek a fejlesztésre is. A gyógyszergyárak persze mit sem érnének az antidepresszánsaikkal, ha nem volna egy széles elosztóhálózat, lelkes pszichiáterekből és orvosokból. Önmagában persze ebben semmi rossz nem lehetne, hiszen ugyanez elmondható az influenzaoltásokról, a vérnyomáscsökkentőkről, a lázcsillapítókról. A gyógyszergyár kutat, megjelenik egy új gyógyszerrel, az orvos meg felírja.

Gellert ott kap a folyamat, hogy sok gyógyszergyár van, mindegyiknek van egy legjobb antidepresszánsa, mindegyik azt szeretné, hogy a pszichiáter az ő gyógyszerét írja fel, és azt is szeretné, hogy minél több gyógyszer fogyjon, mert ez adja a profitot. Ezért a gyógyszergyárak hatást gyakorolnak az egészségügyi kormányzatokra, a pszichiátriai szervezetekre, a pszichiátriai kutatásokra és magukra a pszichiáterekre, akik manapság joggal érzik úgy magukat, mint a leány, akinek egyszerre több kérője is akadt. Nem mélyednék el a technikai részletekben, hogyan próbálják a gyógyszergyárak -nem kis sikerrel- céljaikat elérni. Tudjuk jól, hogy az érdekek mindennél erősebbek, az embert már csak így alkotta meg a természet, s ez a fejlődés motorja.

Az élet mint betegség

Ha a napi gyakorlat felől közelítjük meg a kérdést, akkor azt látjuk, hogy az élet és annak nehézségei rohamosan pszichiátrizálódnak. Ez azt jelenti, hogy a szociális problémák, a reménytelenség, a sikertelen házasság, a magány, a munkahelyi kudarcok egy közös fogalomba kanalizálódnak: a depresszióba. A recept egyszerű: ragad ki a problémákat kontextusukból, olvasd végig Rihmer doktor kis táblázatát és állítsd fel a depresszió diagnózisát.

Mondjuk valakinek egy éve fenyegetettségben él, hogy munkahelye meg fog szűnni. Hamarosan tapasztalni fogja a kis táblázat mind a tíz tünetét. Vagyis depressziós. Ha depressziós, akkor írjunk fel neki egy antidepresszánst. Mert ugye, mint Rihmer doktortól megtudtuk, a „depresszió gyógykezelésének alapját az antidepresszánsok képezik.” És vajon meg fog gyógyulni ez az ember? Nem. Talán a munkahelyének kellett volna antidepresszáns adni, hogy ne szűnjön meg. Visszamegy doktor úrhoz, hogy ő még mindig depressziós. Úgy látszik ez nem hat magára, hümmög doktor úr, és felír egy újabb antidepresszánst. De ez miért hatna, ha az előző sem hatott? Ha eleve nem is hathat, mert az illetőnek azt kéne megtanulnia, hogyan tudjon sikeresen munkát találni, és hogy munkahelye megszűnésével nem ért véget az élet, stb. Ezt a tablettákból nem fogja megtanulni.

Vagy mondjuk egy házastárs azt tapasztalja, hogy a számukra oly fontos kapcsolatuk fokozatosan tönkremegy, egyre jobban elhidegülnek, s kétségbeesetten tapasztalják, hogy ezt a folyamatot nem tudják megállítani. Világos, hogy agyukban ennek hatására anyagcserezavar alakul ki, és ennek csak látszólag oka az a kétségbeesés, amit tapasztalnak házasságuk szétesése kapcsán, mert Rihmer doktor már megírta, hogy ez a depresszió, mint Damoklész kardja, ott lebeg a fejük felett, és ha nem a házasságuk felbomlása, akkor majd valami más fogja kihozni belőlük. Tehát adjuk csak nekik az antidepresszánst. Megjavul ettől a házasságuk? Nem. Visszamennek, újabb gyógyszerek, újabb visszamenetel, majd orvosváltás, hátha más „hatékonyabb” gyógyszert tud, s közben elszalasztják azt a visszahozhatatlan lehetőséget, hogy pl. egy családterápiában helyrehozzák házasságukat.

Egyáltalán betegek ezek az emberek, vagy csak életük egy krízisét élik meg éppen? Lehet, hogy kimerítik a depresszió kilúgozott diagnosztikus kritériumait, csakhogy ezzel nem mondtunk semmit arról, mi az ok és mi volna a megoldás. Ha az életmód és a személyiség okozza a depressziót, amit tőlem nevezhetünk anyagcserezavarnak is, akkor miért a következményt és nem az okot kezeljük?

Napi terápiás tapasztalatom, hogy depresszió vagy pánikbetegség címkével emberek éveken át szenvednek a különféle antidepresszánsoktól, melyektől nem gyógyulnak meg, csak szenvednek a mellékhatásoktól, és betegségük krónikussá válik. Szinte majd minden páciensem szedett már többféle antidepresszánst, mire megtudták, hogy létezik más módszer is problémájukra. És amit nem oldott meg a gyógyszerek tömege, azt megoldotta a pszichoterápia. Évek hiábavaló szenvedését megoldja egy féléves terápia?
Hogy van ez doktor úr?

Az élet biokémiája

Rihmer doktor biológiai pszichiáter, s mint ilyen, a lelkiműködést anyagcsere-folyamatoknak tekinti, s e tekintetben életünk, vágyaink, törekvéseink, csalódásaink és örömeink mind-mind vagy normál mederben, vagy abból kicsapó anyagcsere-folyamatok. Ismerős a képlet; az öntőmunkásnak Rodin Gondolkodója egy tonna bronz, a geológusnak Michelangelo Dávidja egy nagy nyomás alatt kristályos kőzetté formálódott mészkő, és a szerelem a szervezet összehangolt tevékenysége a szaporodás érdekében.

De Rihmer doktornak ez szíve joga ez a megközelítés, és nem várom el, hogy Rihmer doktorból feltörjön a költő, elég volna korrektnek lennie. Kezdhetné mondatait ugyanis úgy is, hogy „szerintem”, „véleményem szerint”, vagy kicsit tudományosabban: „a biológiai pszichiátria szerint”. Enélkül ugyanis cikke a laikus olvasó szemében teljesen félrevezető. Azt a látszatot kelti, hogy a tudomány mai állása szerint egyszerűen nincs is más magyarázat és kezelési alternatíva a depresszióra, mint az antidepresszánsok. Az egész szinte úgy hangzik, mint egy gyógyszerügynök írása.

Rihmer doktor nemrég társszerkesztő volt a „Hangulatzavarok” című rangos kötetben, így élek a gyanúperrel, hogy olvasta is azt, amit szerkesztett. A kötetben ilyen fejezetcímek szerepelnek:

Ezek a megközelítések a kötetben egyenrangú alternatívaként jelennek meg, és nem tudományos érdekességként. E gyógyszermentes módszerek rendkívül hatékonyak a depresszió kezelésében, nincsenek „mellékhatások” és nem tüneti kezelést, hanem oki terápiát jelentenek. Vajon miért feledkezik meg Rihmer doktor ezekről, amikor a laikus és tanácsra váró nagyközönséghez fordul? Nem akarja összezavarni talán őket ezzel a sokféle lehetőséggel? Vagy el akarja tagadni mások elől a választás lehetőségét saját személyes meggyőződése miatt?

A depresszió az depresszió?

A most divatos és főként a biológiai pszichiáterek és a társadalombiztosítási rendszer által kedvelt betegségosztályozó rendszer lényege a tünetekre épülő uniformizáló rendszer. Kialakulását az indokolta, hogy nagyon sok versengő elmélet volt, amely különféle feltevéseket fogalmazott meg a betegségek kialakulása kapcsán, mindegyik más rendszert alkotott, s így nem volt egységes diagnosztikus rendszer, ami gátolta a kutatást, mert a különféle osztályozó kategóriák miatt nem voltak összehasonlíthatók az eredmények.

A mostani rendszer fő problémája azonban pont az, hogy már csak a tünetek érdeklik, vagyis a tényleg biológiai okokra visszavezethető depressziók össze vannak mosva az életeseményekből és személyiségtényezőkből fakadó depressziókkal.

Már viszonylag régen felismerték, hogy durván legalább kétféle típusú depresszió van, az egyik leginkább úgy jellemezhető, mint „tartós frusztrációja valamely cél elérésnek”, ezt nevezhetnénk reaktív depressziónak is régebbi fogalommal. Aztán van egy másik depresszió, amely nem is annyira negatív gondolatokkal, mint inkább energiátlansággal és örömképtelenséggel jellemezhető, mondjuk, ez felel meg az endogén depresszió régi fogalmának.

Világos, hogy az előbbinél egészen más terápia szükséges, s itt a biokémiai zavarok következményesen alakulnak ki, míg az utóbbinál, amelynél a komoly biokémiai zavarok az elsődlegesek, a gyógyszeres kezelés és egyéb beavatkozások (elektrokonvulziós kezelés) a hatásosabbak.

A depresszió egy gyűjtőfogalom, ide sorolhatók erős családi öröklékenységet mutató biokémiai zavarok és életesemények hatására kialakuló állapotok egyaránt. A depresszió egyik legjobb állatmodellje a „tanult tehetetlenség” modell, amelyben az állat ismételten elkerülhetetlen büntető ingerek hatására egy idő után kimerül, és apatikusan tűri, pl. a fájdalmas áramütéseket. Azért nevezzük „tanult tehetetlenségnek”, mert az állat később akkor sem tesz semmit az áramütések ellen, ha változtatnak a kísérleti helyzeten, és már elmenekülhetne vagy kikapcsolhatná az áramütést.

Dr. Bruder vizsgálataiban kimutatta, hogy a depressziósok két csoportba oszthatók a nagyagyféltekei dominancia alapján: a balfélteke dominánsak jól reagálnak a kognitív viselkedésterápiára, míg a jobbféltekeiek jobban reagálnak a gyógyszerekre. A biológiai pszichiátria persze nagyon sokféle depressziót különböztet meg különféle biológiai jellemzők alapján, az azonban, hogy egy lelkiállapotot mindenféle biokémiai sajátságok jellemeznek, nem meglepő; az ellenkezője volna az.

Eleve téves felfogás az, hogy van a gyógyszer, ami az agy anyagcseréjére hat, és van a pszichoterápia, ami a lélekre hat. Már régen bebizonyosodott, hogy a pszichoterápia hatására ugyanúgy biokémiai folyamatok zajlanak le az agyban, mint adott esetben a gyógyszerek hatására, csak sokkal célzottabban. És van egy másik igen lényeges különbség: a pszichoterápiában az ember megtanulja, hogyan kell befolyásolnia a gondolatok erejével agya működését, vagyis nő a személy autonómiája, míg a gyógyszerek esetében megtanulja, hogy képtelen megoldani a dolgokat, csak gyógyszerrel tud segíteni magán. Vagyis nem autonómabb, hanem heteronómabb lesz. Ha antidepresszánssal teszi ezt, ő a felvilágosult ember, ha kábítószerrel, akkor üldözendő.

Hatnak-e az antidepresszánsok

Nem akarom megismételni Dr. Kirsch elemzésének eredményeit (lásd. Az antidepresszánsok csak placebók?), melyek arra világosan rámutatnak, hogy az antidepresszánsok hatékonysága nem egyértelmű és világos. Ahol a placebo hatás ilyen erős, ott nyilvánvaló, hogy a pszichoterápia erősen javallott, hiszen a páciens mondhatni „önerőből”, megfelelő pszichés aktiválásra képes meggyógyulni. Brown, Johnson és Chen 1997-es elemzésében rámutat arra, hogy azok a depressziósok, akiknek betegsége viszonylag rövid ideje áll fent, tüneteik közepesen súlyosak, a betegség indulása kiváltó eseményhez köthető, és korábban jól reagáltak antidepresszánsra, azok jól gyógyulnak placebóra is. Paykel és munkatársai 1997-es cikkükben szintén arra mutatnak rá, hogy az enyhébb depressziók jobban gyógyulnak placebóra, mint egy bizonyos antidepresszánsra.

Mi hát az igazság?

Rihmer doktor tulajdonképpen tudománynak álcázott gyógyszerreklámot írt, mentségére legyen mondva, csak személyes meggyőződését adta elő igen egyoldalúan.

Az embereknek ismernie kell a választható kezelések teljes skáláját ahhoz, hogy szabadon dönthessenek egyéni preferenciáik szerint, ill. válthassanak, ha az egyik megközelítéssel elégedetlenek. Rihmer doktor cikke azt az orvostársadalomra sajnos jellemző mentalitást tükrözi, hogy saját véleményét hajlamos a tudomány álláspontjaként közvetíteni. Erre mondta Bálint Mihály híres könyvében, az „Orvos, a beteg és a betegség”-ben, hogy az orvos prófétává válik és kinyilatkoztat. Elég lenne tárgyilagosan tájékoztatni.

Utóirat:Még sehol nem volt a Depresszióipar című Mozgó Világban megjelent írásom keltette vihar, mikor a Lélekben Otthon webszájton Rihmer Zoltán írt egy igen olvasott, ma is a legolvasottabb, cikket arról, hogy depresszióban mindig kell antidepresszánst alkalmazni. Ezt én megtévesztő írásnak tartottam és tartom, ezért írtam egy választ. Válaszcikkemet szintén közölte a Lélekben Otthon, amely pártatlan akart lenni e kérdésben. Amikor aztán 2004 októberében kitört a botrány, pszichiáter körökből "jóindulatúan" megkérték a Lélekben Otthont, ugyan venné már le az én "gyalázkodó" írásomat.

Depresszióipar könyv | Mintafejezet | Depresszióipar könyv tartalma | Antidepresszáns fórum | Antidepresszáns vita | Az antidepresszánsokról | Interjúk, előadások | Antidepresszáns cikkeim | Antidepresszáns tanulmányaim | Betegség-e a depresszió? || Kapcsolat | Pszichoterápia Tények és tévhitek| Tanácsadás | Antidepresszáns főoldalra

 

 

Design, webmester, fenntartó: Szendi Gábor 2006

 

Küldje el barátjának, ismerősének!